Jelenlegi hely

Hétfőtől már csak a Széchenyi utcai Parkolási Ügyfélszolgálaton lehet bérletet venni

Aktualitás dátuma: 
2021. június 4., péntek - 08:00 - 2021. augusztus 1., vasárnap - 08:00

A megnövekedett ügyfélforgalom egyenletesebb eloszlása érdekében a parkolóbérletek értékesítése eddig két helyszínen történt. A Parkolási Ügyfélszolgálaton (Széchenyi I. u. 20.), valamint ideiglenesen a Városgazda Győri kapui Központi telephelyén.

Mindkét helyszínen utoljára június 5-én lesz lehetőség parkolóbérletet vásárolni 8 és 20 óra között. Június 6-án az ügyfélszolgálatok zárva tartanak.

Hétfőtől (06.07) kizárólag a Széchenyi I. utca 20. alatt lesz lehetőség a parkolóbérletek megváltására.

A 2020-ban váltott kombinált éves, zónás éves, lakossági éves és intézményi éves parkolóbérletek június 30-ig érvényesek. A többi bérlettípusra (pl. havi, negyedéves) türelmi idő vonatkozik, amely június 5-én 24 óra 00 percig tart.

Nyitvatartás a Széchenyi utcai Parkolási Ügyfélszolgálaton június 7-től:

hétfő, kedd, csütörtök: 8:00-16:00

szerda: 8:00-18:00

péntek: 8:00-12:00

Bankkártyás és készpénzfizetés is lehetséges!